– Jól van, kedves sógor – fordult a dragobontó a kisrobothoz, és fújt egy akkorát, hogy a kockapalota minden színes ablaka megremegett. – Azóta tudom, hogy minékünk meg kell küzdenünk, mióta a robotgyárban beszerelték a processzorodat. Gyere verekedjünk.
Kimentek a palota udvarára, ott a dragobontó átölelte, és úgy összeszorította a kisrobotot, hogy csak egy vaspogácsa maradt belőle. Nagyot koppant a kövön.
– Úúúú, sógor, kegyetlenül jól megmasszíroztál! – rázta meg magát a vaspogácsa, kirúgta kezét-lábát, és újra kisrobot lett belőle.
Most a kisroboton volt a sor, elkapta a dragobontót, és úgy megrázta, hogy két feje menten leszakadt. Felordított a szörnyeteg, ami sok az sok, mondta, azzal megnyalábolta, és úgy összepréselte a kisrobotot, hogy csak egy darab vasfecni maradt belőle. Nagyot csendült a kövön.
– Úúúú, sógor, neked arany kezed van! Szó szerint... – kuncogott a vasfecni, kirúgta kezét-lábát, és megint kisrobot lett belőle.