Bár ennek az igaz szerelem koccantásának mibenlétét mindenki másképp magyarázta, mégis, mint mondtam, sokan érkeztek a várhoz, de miután áthaladtak annak kapuján, soha többet nem látta őket senki.
Egy ideig csak jöttek, és jöttek a robotok, de aztán már oly sokan tűntek el a kastélyban, hogy a kezdeti lelkesedés látványosan apadni kezdett. Egy idő után pedig már senki sem érkezett. Nem maradt más a vár körül, csak az oldalához hevenyészve hozzáépített romos olajkocsma, és annak kétes közönsége.
Történt egyszer, egy szép tavaszi délután, hogy egy daliás ismeretlen lökte be a kocsma kopott, olajfoltos ajtaját.
Ez a fiatal idegen olyan jóképű volt, hogy azonnal reá szegeződött minden szempár. Vagy szemnégyes. Vagy infrakamera, kinek mi volt. Csodálták sudár alakját, fényes orcáját, okos szemét...

– Vágjuk, Kódnyűvő, az idegen te voltál. Mondd tovább!
– Miből találtátok ki? Ennyire illik rám a leírás?
– Egy cseppet sem... Tovább!
– Jól van, na! Szóval...