Az apja eleinte nem akarta elárulni szörnyű titkát, de a lány addig-addig faggatta, amíg végül elmesélte, hogy hogyan ígérte őt oda a dragobontónak. A királykisasszony nem ijedt meg, mert mint mondtam, igen vagány leány volt a lelkem, inkább éjszakába nyúlóan tervezgetett, számolgatott. Kisvártatva építőrobotokat hivatott a palotába, akik aztán napokig fúrtak-faragtak. Amikor végre elkészültek, a robotkirály kicsit megnyugodhatott.
Eltelt a két év, eljött az éjszaka. Pontban éjfélkor megdördült a királyi vár kapuja, a dragobontó dörömbölt rajta.
– Hallod-é, te robotkirály, jöttem, hogy elvegyem a jussomat.
Kinyitotta a király a kaput, és betessékelte a dragobontót.
– Drága komám, adnám én azt szívesen, amiről a találkozásunk napján nem tudtam, hogy az enyém, de tudd meg, amikor két éve hazaérkeztem, nem találtam semmit. De ha gondolod, járd körbe a kastélyt, és ha valami megtetszik, akkor természetesen a tiéd lehet, mert megérdemled. Legyen az arany, drágakő, motorgyűjteményem legritkább darabja vagy bármi.