Egy hét múlva, pontban éjfélkor újra megdörrent a várkapu. A dragobontó dörömbölt rajta.
– Hallod-é, te robotkirály, jöttem, hogy elvegyem a jussomat.
Kinyitotta a robotkirály a kaput, és beinvitálta a dragobontót.
– Drága komám, kicsit azért fáj, hogy nem hiszel nekem. Nem volt itt semmi.
Felhorkant a dragobontó, megint cselt sejtett.
Végigszimatolta a várat új, szuperérzékeny orrával. Semmi.
Végigfülelte a várat új, szuperérzékeny fülével. Semmi.
Végigvizslatta a várat frissen beszerelt hőkamerájával. Semmi.
– Hová tetted, robotkirály? – morgott végül a másikra.
– Ugyan mit, drága dragobontó komám? Hisz mondtam, hogy... nem volt itt... semmi – mondta király, de már megbicsaklott a hangja, annyira félt az előtte fújtató bestiától.
– Tudod te azt jól!... Ám legyen, másodszorra is sikerült elrejtened, de legközelebb már nem leszel ilyen szerencsés. Egy hét múlva visszajövök! – fenyegetőzött a dragobontó, és nagy sebbel-lobbal kirobogott a várból.