Leviharzott a garázsba, kiválasztott egy gyönyörű metálkék motort, felpattant rá, és a dragobontó után eredt. Olyan gyorsan száguldott, hogy a kis szívecskék a feje felett alig tudták követni.
Nyolc nap és nyolc éjjel követte a dragobontó nyomait a kisrobot, amikor megérkezett egy soktornyú fekete kastélyhoz. Nem tétovázott, egyenesen behajtott a nyitott kapun.
A várudvaron ott ücsörgött a királykisasszony egy díszes rézpárnán, és egy drótkefével rozsdás páncéldarabokat tisztogatott csendben sírdogálva. A kisrobotnak ismerős volt ugyan a rézpárna, de nem volt ideje rajta merengeni, mert a királykisasszony egyből odasietett hozzá, és egy akkora pofont kevert le neki, hogy csillagokat látott.
– Ezt azért, mert elengedted a dragobontót!
Utána azonban nyomban a nyakába ugrott, és boldogan megölelte.
– Ezt meg azért, mert értem jöttél!
Ezután kapkodva váltottak pár szót, majd sietősen felültek a motorra, és indultak haza.