Mikor megpihent, köréje gyűltek a programok.
– Jaj, kedves zöld robozzum, napok óta nem ittunk, kérlek, itass meg minket!
Nem kellett a robozzumnak kétszer mondani, odament a memóriáskúthoz, felhúzta a vödröt tartó farudat, majd a vödörből kiöntötte a hűs memóriát a vályúba. A tikkadt programok odasereglettek, és mohón szürcsöltek és lefetyeltek, mintha sose ittak volna azelőtt. A kis robozzum nem tudott annyi memóriát felhúzni a vályúba, ami el ne fogyott volna. Hiába, no, a memóriából soha nem elég.
Miután végre mindenki csillapította a szomját, és a programok elteltek, a robozzum elköszönt, és továbbment. Még aznap késő este meg is érkezett a robot-királykisasszony palotájához. Éppen azon gondolkodott, hogy illendő-e ilyenkor becsöngetni, amikor a kaputelefon megszólalt.
– Mi tetszik, kis jövevény? – kérdezte a hangszóróból egy rekedt hang.
– Robozzum vagyok, és jöttem próbát tenni. De majd reggel becsöngetek, nem akarok ilyen késői órán zavarni – válaszolta a zöld.
– Vagy úgy... Nekünk sosincs késő! – enyhült meg a palotabeli hang. – Első próbaként felelj egy találós kérdésre.

Kerek vagyok, ha hazudok,
de igaz leszek, ha lefogyok.
Mi vagyok én?