A kis zöld robozzum most sem gondolkodott sokáig.
– Te vagy az, édes mátkám! – mondta, azzal rámutatott...
...a roboszorkára!
Elmosolyodott a roboszorkány, felvisítottak királykisasszonyok! A trón mögül sűrű fehér köd gomolygott elő, beburkolta a roboszorkát és a dühösen sápítozó három királykisasszonyt. Mire a köd eloszlott, a roboszorkány helyett egy szépséges robot-királykisasszony állt a zöld robozzum előtt, míg a királykisasszonyokból egy vénséges roboszorka lett, aki egyik pillanatról a másikra szétfoszlott a levegőben. Vége volt.
– Megtörted az átkot, édes mátkám, vége a roboszorka hatalmának! Mától te vagy a robotkirály, mert bebizonyítottad, hogy méltó vagy rá. Bátor vagy, okos vagy, és aranyból van a szíved. Szó szerint, minden bizonnyal. De ne szaporítsuk a szót, te az enyém, én a tiéd, üljük meg a lakodalmat, ha te is úgy akarod – mondta boldogan a robot-királykisasszony, aki olyan gyönyörű volt, hogy még.
Hát hogyne akarta volna a kis zöld robozzum, semmire sem vágyott jobban. Odahozatta öreg robozzum apját a palotába, és hetedhét országra szóló lagzit csaptak.

Mire emlékszel a meséből? Tesztelt magad! Mesekvíz!

Tetszett? Akkor írj a vendég­könyvünkbe! Írok!

Tetszett a mese? Akkor oszd meg a barátaiddal! Nem tetszett? Akkor oszd meg az ellenségeiddel! Köszi!