Ekkor lövés dörren.
Mindenki összerezzen. Ki reménykedve, mint például te, ki megrettenve, mint például a farkas, ki közönyösen, mint például a tehén, aki a ház sarka mögött legelészik békésen. Érdekes, eddig észre sem vetted.
A farkas már nem törődik veled, hanem behúzza a nyakát, felhúzza a nyúlcipőt, már ha lehet ezt mondani, és elhúzza a csíkot. Esetlenül, ide-oda ugrálva lohol be a fák közé, a biztosnak vélt fedezékbe. Úgy látszik, valakinél rendesen kihúzta a gyufát.
Újabb lövés csattan. Az ismeretlen lövész nem takarékoskodik a munícióval a lompos nagy bánatára, aki vinnyogva kap a fenekéhez.
A dörej irányába kapod a fejed, és egy gyönyörű paripát látsz közeledni az erdei úton. Lovasa, egy fiatal fiú, elegáns szabású, erdőbe egyáltalán nem illő kék ruhában pompázik, kezében még füstölög a puska. Ahogy közelebb érnek, látod, hogy valaki még ül a lovon, és görcsösen kapaszkodik hátulról a lovasba. Egy leány az, éjfekete haja éles kontrasztban van fakó arcával. Ezer közül is felismernéd, ez Hófehérke. Nemrég költözött az erdőbe, mert egy kicsit összezörrent a mostohájával. Kamaszok!
A lovas most hátranyúl, és a karjánál fogva lesegíti Hófehérkét a lóról. De mivel láthatóan sietne a farkas után, a lesegítés nem sikerül tökéletesen, és a leányzó úgy huppan a földre, mint egy krumplis zsák. Hófehérke fájdalmasan feljajdul, majd mérgesen legörbülő meggypiros ajkacskáit olyan káromkodás hagyja el, hogy még a ló is belepirul. Láthatóan a lovas is meghökken, előbb megpróbálja csitítani a lányt, majd türelmetlenül megrántja a vállát, és az ordas után ered.