– Na, így már sokkal jobban érzem magam, kedves gazdám!
– Szuper, akkor indulhatunk a Kalmonát felkutatni – örvendezett a kisrobot.
– Ácsi! Ahhoz internetfű kell – brummogta a csillogó-villogó járgány.
– És hol találunk olyat?
– Nano nénénél. Gyere, szállj be!
Nem kellett kétszer mondania, a kisrobot rögvest bepattant az autóba, és meg sem álltak egy sűrű erdő kellős közepéig, ahol a Mustang betolatott egy takaros házikó kocsibeállójára. Ez volt Nano néne háza. Ott ült az öreg roboszorkány a verandán egy hintaszékben, és a madarak csicsergésében gyönyörködött. A kisrobot illendően köszöntötte, és mondta, hogy internetfüvet kérnének, ha lenne.
– Lenne, hát hogyne lenne, kedveskéim, de nem találom a szemüvegemet, és tudjátok, én mán elég öreg vagyok, nem látok anélkül. Pláne internetfüvet nem tudok keresni, ahhoz jó szem kell – sopánkodott Nano néne vékony, sipító hangján.
– És mikor látta utoljára a szemüvegét? – kérdezte a kisrobot.
– Mielőtt a Búbánat beköltözött a házamba.
A kisrobot meghökkent.
– Fel a fejjel, Nano néne! Miért búslakodik?
– Búslakodik a nyavalya! De mióta az a szemtelen robotjószág nálam lakik, nem lelem a pápaszemem.