Egy szép napon a robozzumnak egy különösen fontos küldeményt kellett kiszállítania, és véletlenül éppen a nagyon-nagyon öreg hídon vezetett keresztül az útja. Ha lehet, ezúttal még kíméletlenebbül taszította félre az átkelésre várakozókat, és amikor látta, hogy senki sincs éppen a hídon, felpörgette a lebbencsmotort, zzzzzum, és nekilódult.
Azonban szinte azonnal fékeznie is kellett, mert a híd másik oldalán megjelent a semmiből egy másik robozzum. Ez is lebbencsmotorral lebegett, és csodaszép, sárga páncélja fényesen ragyogott a kora délutáni napfényben.
– Hé, én voltam itt előbb, menj az útból! – háborodott fel a robozzum, nemcsak azért, mert az útjába álltak, hanem azért is, mert ez a másik robozzum határozottan újabb volt, mint ő.
– Hogy oda ne rohanjak – feleselt a sárga –, én feleannyi idő alatt áthúzok, mint te, robotapó! Képes lennél arra kényszeríteni, hogy itt ásítozzak, amíg átérsz? Engedj utamra!