Üggyel-bajjal ugyan, de Misó végül a szájában hurcolva bekínlódta a kalapácsot a szobába, ahol Erzsi már tűkön ülve várta.
– Na végre! Honnan hoztad? A szomszéd faluból?
– Tudod, nem olyan könnyű ezekkel a pici karokkal bármit is megfogni – mentegetőzött a T-rex, miután kiköpte a szerszámot a barátnője elé.
– No nem baj, az a lényeg, hogy itt van – emelte fel a kalapácsot Erzsi, miközben elismerően hümmögött a súlyától. – Most viszont ne mozdulj, mert különben még a végén téged talállak el!
A tirannoszaurusz erre úgy lemerevedett, mint egy szobor. Csak két hatalmas legószeme pislogott idegesen.
– Biztonságos ez?
– Naná! – mondta a robotlány, és meglengette a kalapácsot. – Ne feledd, én vagyok a környéken a legokosabb! Ha valaki, akkor én le tudom verni ezeket a vacakokat rólad.
A T-rexet ez nem igazán nyugtatta meg, ezért ijedtében becsukta a szemeit, és úgy várta az első csapást. De az csak nem érkezett. Helyette Erzsi hangja csendült fel.
– Azt kívánom, hogy Misóról hulljanak le a legóelemek!
A műanyag darabkák azonnal szót fogadtak, és csörömpölő csilingeléssel
beborították a fél szobát. A robotfiú először megkönnyebbülve tapogatta végig magát, majd hitetlenkedve nézett Erzsire.
– Képes voltál az utolsó kívánságodat elhasználni rám?
– Aham...
– De miért?
– Mert mint említettem, én vagyok a legokosabb a környéken – mondta Erzsi, és gyengéden a robotfiúhoz koccantotta a fejecskéjét. – De főleg azért, mert szeretlek, te buta.
Mire emlékszel a meséből? Tesztelt magad! Mesekvíz!
Tetszett? Akkor írj a vendégkönyvünkbe! Írok!