Odalent a búcsúban éppen a tetőfokára hágott a jókedv, amikor a sikítás felhangzott. Ugyanolyan sikítás volt, mint ami két órával azelőtt borzolta a kedélyeket, így nem csoda, hogy mindenki idegesen összerezzent.
Na jó, nem mindenki. Fonák anyó a legteljesebb nyugalommal szürcsölte tovább az olajszörpjét, mert mint tudjuk, süket volt, mint az ágyú. A körhintakezelő sajnos nem volt ilyen szerencsés, mert kitűnő hallással áldotta (vagy verte?) meg a sors keze, így a sikítás elhangzása után remegő kézzel leállította kisrobotokkal rendesen megpakolt, csilingelő körhintáját, mindenkit letessékelt róla, és elkezdett sietősen összepakolni. Gyenge már az ő processzora ehhez, morogta idegesen magában.