– Ne! – sikoltotta a robotgyíkocska, és bánatában beszaladt a barlang mélyére.
Ekkor a föld mélyéből tompa, fenyegető morajlás hullámzott át a barlangon, ami úgy megrázkódott, hogy a mennyezetéről öklömnyi kődarabok hullottak alá. A királyfi nagy nehezen, csúszva-mászva kimenekült az üregből, majd odakint fejvesztve futni kezdett. Akkor vette észre, hogy csodák csodája, megvan minden testrésze! Mindkét keze, mindkét lába, szeme, processzora és memóriája! De persze nem ért rá gondolkozni azon, hogy ez hogyan lehetséges, mert minél távolabb akart kerülni attól az elátkozott barlangtól.
Amikor úgy érezte, hogy már eleget futott, és a morajlás is mintha alább hagyott volna, fáradtan megállt. Óvatosan visszafordult,... és nem hitt a szemének! Ahol nemrég még üres, homokos tengerpart húzódott, most egy büszke palota magasodott, mögötte pedig egy zajos város nyüzsgött.