– Gyíkocska, te hazudsz! Szerintem igenis egy elátkozott robot-királykisasszony vagy!... Valami határozottan ezt súgja nekem!
– Akkor az a valami téved! Különben is, én sohasem hazudok! – sértődött meg a gyíkocska, és el akart osonni.
De a királyfi nem hagyta, hanem elkezdte hajkurászni. Addig-addig üldözte, amíg végül sikerült elkapnia a farkát, ami persze azonnal letörött. A csonka kis jószág így alaposan megrövidülve ugyan, de elinalt, be a partfal egy közelben tátongó barlangnyílásába.
A robotkirályfi rápillantott a kezében rángatózó gyíkfarkincára, és rögvest elszégyellte magát. Rájött, hogy milyen önzőn és hálátlanul viselkedett.
– Ne haragudj, robotgyíkocska! Annyira, de annyira akartam, hogy az apám büszke legyen rám. Eddig mindenben a testvéreim voltak a jobbak, és most, hogy a te segítségeddel esélyem volt legyőzni őket, elvesztettem a fejem. Gyere elő, visszahegesztem a farkadat.
– Gyere be te – hallatszott egy sértődött hang a barlangból.