Kimentek az udvarra, elől a kisrobot, mögötte a nővére. A vihar iszonyatosan zúgott körülöttük, falevelek és ágdarabkák kavarogtak mindenfelé. A kisrobot meglátta piros rézmellénykét az eperfa alatt.
– Maradj itt, érte megyek! – kiáltotta oda a testvérének.
Alig tett azonban pár lépést, amikor egy hatalmas szélroham nekifeszült a vén eperfának, ami rettentő reccsenéssel megadta magát, és kidőlt. A kisrobot alig tudott félreugrani. Aggódva fordult vissza a nővéréhez, de ő addigra már szőrén-szálán eltűnt, csak egy arasznyi aranyszilánk csillogott a helyén.
Nekibúsult a kisrobot, hogy nem tudta megvédeni a nővérét. Elrakta az aranyszilánkot, bement robotmamához, és így szólt:
– Csomagoljon, édesanyám, a kis réztarisznyámba, mert útra kelek, és addig vissza nem térek, míg néném meg nem lelem.
Kesergett robotmama, de mit tehetett, megpakolta a kisrobot réztarisznyáját, és elbúcsúzott tőle.