MacNeel megrángatta Kódnyűvő kezét, és az egyik fal aljában hunyorgó kezelőpanelre mutatott. A hekker a földre lapulva odakúszott, és babrálni kezdett a kicsi képernyőn. Egy perc múlva a fekete gömb mozdulatlanná merevedett, és a lézerek, ahogy jöttek, úgy el is eltűntek.
– Hangérzékelős lézerszökőkút, a fene egye meg. De szerencsére te aztán érted a dolgodat – suttogta MacNeel lovag újra, amikor felegyenesedtek.

– Na persze...
– De miért nem hiszitek? Tényleg ezt mondta! Na mindegy,...

...a két elszánt kalandor megkönnyebbülve tapogatta végig magát, szerencsére nem hiányzott semmijük. A lézersugarak elkerülték őket. Ezután a lovag az ujját a szája elé rakva jelezte Kódnyűvőnek, hogy maradjon csöndben, majd óvatosan elindult a lépcsőn felfelé, a toronyszoba irányába, ahonnan a „Pusztulj!” egyre erősödő óhaja szűrődött ki fenyegetően és kitartóan. Kódnyűvő bólintott, és nesztelenül, mint egy nindzsarobot, követte társát.