Na, ez utóbbit nem kellett volna, jött rá a hősünk azonnal, de nem akarta megbántani a lovag-kocsmárost (vagy kocsmáros-lovagot), ezért elszántan legyűrte a gusztustalan löttyöt. Ezután szó szót követett, végül a zseniális hekker meggyőzte a nemes MacNeelt, hogy érdemes neki segítenie. Olyannyira, hogy már másnap reggel ott álltak a vár leeresztett külső kapuja előtt, készen arra, hogy megkíséreljék megtörni a Lefagyott palotát sújtó átkot.
– Előre! – harsant Kódnyűvő érces hangja.
– Állj! – kiáltotta ugyanő tíz lépés múlva, amikor egy zúgó, kavargó tűzfal zárta el a bejáratot a vár belső kapujában.
Kódnyűvő kérdőn nézett MacNeelre.
– Ez mi?
– A tűzfal, tegnap meséltem róla – vonogatta a vállát a lovag
– Azt nem mondtad, hogy igazi lesz! Azt hittem, hogy egy számítógépes tűzfal programról beszélsz! Azt egyszerűen meg tudtam volna hekkelni, de mit csináljak ezzel, he?
– Ott a vezérlője, hekkeld meg ezt is – bökött MacNeel lovag az oldalfalra, az ott világító érintőképernyőre.
Kódnyűvő gyorsan odalépett, húzott ötöt-hatot a panelen, mire a tűzfal egy hussanással eltűnt.
– Te aztán érted a dolgodat – mondta elismerően MacNeel lovag.

– Na persze...
– Tényleg ezt mondta!... Nem hiszitek?
– Nem.
– Pedig... Na mindegy, a lényeg, hogy...