Teltek-múltak a napok, a kisrobot tisztességgel elvégezte a rábízott feladatokat, a robot-királykisasszony pedig nagyon meg volt vele elégedve. Lassan kezdtek összemelegedni, hiszen tetszett a királykisasszonynak a kisrobot, hát még a kisrobotnak a királykisasszony!
Történt egyszer, hogy a királykisasszony elmotorozott a közeli városba, a kisrobot pedig a trónteremben tett-vett, aminek oldalában egy igen öreg, igen kopott tölgyfa komód állt harminckét fiókkal. Gondolta a kisrobot, hogy szépen kitisztítja ezt az ősrégi bútordarabot, biztos örülni fog a királykisasszony. Sorba kihúzogatta a fiókokat, kiszedte a tartalmukat, tisztára törölgette a fiók alját, majd visszapakolt mindent. Éppen a harminckettedik fiókot rendezgette, amikor véletlenül megnyomhatott egy rejtett gombot, mert a fiók alján feltárult egy titkos rekesz, amiben egy rozsdás acélkulcs lapult. A kulcs szárába az XXXII felirat volt belevésve.
– Aha, akkor ez lehet a harminckettedik szoba kulcsa – derült fel a kisrobot arca.
Mivel már régóta furdalta az oldalát, hogy mi lehet abban titokzatos szobában, gondolta itt a remek alkalom, hogy csillapítsa kíváncsiságát. Csendben odalopózott hát az ajtóhoz, a rozsdás kulcsot kétszer elfordította a zárban, és óvatosan benyitott. Hát attól, amit ott látott, majdnem összeesett rémületében.