Vévé pár méter távolságból követni kezdte a robotfiút.
– Most megsértődtél?
– Én?... Ugyan miért?... – mondta gúnyosan Misó, majd hirtelen felcsattant. – Már harmadszor csaptál be, mióta megvettelek!
– Többet nem foglak!
– Ezt már hallottam! Nem hiszek neked! Eredj a dolgodra!
A kisautó pár percig csöndben kullogott a gazdája után, majd újra megszólalt.
– Nem akartam rosszat. Én csak egy szegény önvezető autó vagyok, akivel senki sem barátkozik.
– Nem is értem, miért – morogta Misó.
– Legalább hadd vigyelek haza!
– Még csak az kéne! A végén az Északi-sarkon kötnénk ki, hogy a jegesmacik focizzanak a fejemmel! Köszönöm, nem kérek belőle!
Misó mérgesen megrántotta a vállát, tüntetőleg elfordult, és megszaporázta a lépteit. Vévé magában somolyogva, halkan zümmögve követte. Körülbelül tíz perc után a robotfiú hirtelen megfordult, és a kocsira förmedt.
– Na jó, most az egyszer még hazavihetsz, de holnap megyünk Simonhoz.
– Rendben – egyezett bele Vévé.