Miután megkötötték az üzletet, Misó bepattant a kormány nélküli kocsijába, gondosan bekötötte magát, és kiadta a parancsot.
– Vigyél haza!
A kocsi motorja azonnal felzúgott, és a kéken csillogó jármű óvatosan kikanyarodott az útra. Ott felgyorsított a megengedett sebességre, és halkan zümmögve falni kezdte a kilométereket. Már vagy negyedórája robogott, amikor váratlanul befordult egy töltőállomásra, és megszólalt.
– Kifogyott az üzemanyagom, kis gazdám! Tölts újra, kérlek szépen!
Misó kikászálódott az ülésről, leemelte a töltőfejet a kútoszlopról, de a kocsi méltatlankodva megszólalt.
– Mit csinálsz, kis gazdám?
– Feltöltetek, mi mást? Most mondtad, hogy lemerültél.
– Lassan a testtel, kis gazdám! Én nem árammal üzemelek!
– Nem? Akkor mivel?
– Forró lávával.
Misónak leesett az álla.
– Micsoda?... Hogy az a magasságos!... Akkor ezért voltál ilyen olcsó! Tudtam, hogy valami nem stimmel! Honnan vegyek neked lávát?
– Semmi gond, kis gazdám, néhány töltőállomáson árulnak, pont az olyan kocsik miatt, mint én. Ezért álltam meg itt. Menj be, és kérj két tölcsérrel.
– A lávát tölcsérrel árulják? – hitetlenkedett Misó.
– Mi mással? Na, eridj gyorsan, mert már alig hörög a motorom, annyira ki vagyok fogyva.