Idegesen álldogált a kamrában, és azon gondolkodott, hogy mit csináljon. Sajnos az nem jutott eszébe, hogy egyszerűen csak lerántsa a celluxot, és így tegye szabaddá a szemét. Ehelyett a lakkbenzines palackot kezdte keresgélni, ahogy a használati utasítás javasolta. Lassan végigtapogatta a munkapadot az ajtó felé haladva, de a lakkbenzint nem találta sehol. Tűnődve megállt, miközben picit a kamra falához dőlt. Na, ezt nem kellett volna, mert a falon lógó szupermágnes azonnal a hátára ragadt.
– Már csak ez hiányzott! – mérgelődött Misó.
Azzal még nem lett volna baj, hogy a mágnes ráragadt, és pajszerrel sem lehetett lefeszíteni a fémtestéről, de onnantól kezdve minden fémtárgy, amihez csak hozzáért, leszedhetetlenül Misóhoz tapadt. Mint például a pajszer. Ráadásul robotmamával kénytelen lesz kihívatni a mentőket, akik egy demagnetizálóval leszedik ugyan a szupermágnest és a többi ráragadt fémtárgyat, de közben halálra röhögik majd magukat, és rögvest elpletykálják mindenkinek a faluban.
Hiába bosszankodott Misó, nem tudott mit tenni, így kénytelen volt lassan tapogatózva elindulni a szerszámoskamrából, hogy segítséget kérjen robotmamától. Szerencsére sikerült baj nélkül kitalálnia az ajtón, és óvatosan araszolni kezdett a ház felé.