– Remek! – dörzsölte össze két hatalmas tenyerét a tábornok. – Két kilométerre innen van egy másik lövészárok, ott bujkál az ellenség. Lopózzál oda, és lessél ki mindent! Hány katonájuk, fegyverük, töltényük van, kapnak-e erősítést, mi volt vacsorára, és hasonlók. Az eligazítás után átdobunk az ellenséghez, remélem ügyesen végzed majd a munkádat!
Na, ez nem is lesz olyan nehéz, gondolta Misó. Mondta is a tábornoknak, hogy rendben, megcsinálja, de ha lehet, akkor ne dobják át, megy inkább a saját lábán, mert nem szeretné megütni magát.
– Na, Misó fiam, mielőtt elindulsz igyunk áldomást! Mit iszol? – kérdezte a tábornok, mert nagyon örült, hogy sikerült valakit beszerveznie.
– Olajteát.
A tábornok lenyomott egy gombot az asztalán, és kiszólt az asszisztensének.
– Sziri drága, hozzon be kérem egy csésze olajteát a kedves vendégünknek! Nekem meg a szokásos... izé... teából, tudja...
Misó félénken felemelte a kezét.
– Ha lehet, lötykölve kérném, nem keverve.
– Hallotta, Sziri, lötykölve, nem keverve.
– Rendben, főnök – hallatszott a hangszóróból.