Mindeközben odahaza az öreg robozzum hiába várta vissza erős és okos fiát, az csak nem jött. Bánkódott az öreg, bánkódott nagyon, majd kopott lebbencsbotjára támaszkodva emígyen szólt a kisebbik fiához, a zöldhöz.
– Eriggyél, fiam, a robot-királykisasszony palotájába, tegyél próbát. Erős és szuperokos ugyan nem vagy, de aranyból van a szíved. Szó szerint, én már csak tudom. Te talán megtöröd azt az átkot.
Nem teketóriázott a kis zöld robozzum egy percig sem, összeszedte magát, és útnak indult. Ment, mendegélt már napok óta, amikor ő is elért Programországba.
Megörült a kicsi robozzum a programok országának! Meghempergett a dús betűfűben, letépett néhány számot és egy érett képletet egy fáról, majd vidáman elvegyült az ott sétáló vagy futó programok között.
Megsimogatta a lomha szövegszerkesztők oldalát, és segített nekik összeszedni a kész lapokat.
Megmosolyogtatta a mogorva táblázatkezelőket, és lehajlított nekik néhány ágat a fákról, hogy könnyebben elérjék a számokat.
Megnyugtatta a kis ijedős banki applikációkat, akik a karjára szállva csiripeltek.
Szétválasztotta a két verekedős böngészőprogramot, jól megmosta a fejüket, majd mindegyiknek talált saját elfoglaltságot.
Játszott egy kicsit a játékprogramokkal, de nem túl sokat, csak épphogy.
Megtisztította az internet partját, hogy a keresőprogramok könnyebben elérjék az információkat.
Végezetül együtt rohangált, és énekelt a pici bitgyerekekkel.