Reggel kipattant a kis robozzum az ágyból, megágyazott, és indult a trónterembe. Előbb ott volt, mint a roboszorka és a robot-királykisasszonyok, bár ők is jöttek hamarosan.
Látta a robozzum, hogy milyen csúf lett a királykisasszony. Pláne, hogy már három is volt belőle, akik úgy fogták egymás kezét, mintha össze lennének nőve. Nagyon megsajnálta.
Lám, szegény robot-királykisasszony teljesen belebetegedett az átokba – gondolta magában.
Mint mindig, most is a roboszorka vitte a szót.
– Tegnap szerencséd volt, zöld robozzum, de íme, a második próba!
Tapsolt egyet, mire a tíz kis robotszolga megint kiöntött a trónteremben tíz véka apró betűt.
– Alkonyatig írd meg ebből a betűhalomból a világ legjobb mesekönyvét! De aztán izgalmas legyen a sok kalandtól, megható legyen a sok szerelemtől, vidám legyen a sok tréfás párbeszédtől! Ami pedig a lényeg, minden betűt felhasználj a halomból, se többet, se kevesebbet – azzal a roboszorka és a robot-királykisasszonyok kivonultak.
Vakarta a fejét a kis robozzum, na, most mihez kezdjen. Hát ő ehhez nem ért! Ahogy búsult ott magában, látja, hogy a trónterem ablakain egyre másra ugrálnak be a programok. Volt ott mindenféle, még olyan is, amiről azt sem tudta, mire való. Egyszer csak megállt előtte egy öreg fájlkezelő program, sötétkék ruhájának világos szegélye csillogott az ablakon beeső napsugarak fényében.