– Ó, uram, egy rég elfeledett archívumba sikerült bejutnom, valami iwiw vagy mi csuda volt a neve. Sok százezer felhasználói fiókot kellett egyenként kihúzogatnom, mire találtam egyet, amiben valaki elrejtett néhány megsárgult régi e-mailt. Ezek egyikében említik a megboldogult Tobori robotkirályt, és kicsi lányát, Vomisa királykisasszonyt. Sajnos kifelé jövet egy vírusprogram észrevett, és megkergetett. Sikerült megmarnia a lábam, lesántultam, ezért jöttem ilyen későn.
– Köszönjük, Kajla, jó munkát végeztél. Most menj, és tisztíttasd ki a sebedet egy vírusirtóval, meg ne fertőzd nekem itt a többieket! – veregette meg a böngésző a fáradt keresőbot programkódját.
Jött a hajnal, jött a roboszorka a robot-királykisasszonyokkal. Kérdi, hogy megvan-é a királykisasszony neve.
– Igen – felelte a kis robozzum, mintha mi sem lenne természetesebb. – A robot-királykisasszony Tobori király urunk leánya, és a felséges neve Vomisa.
Felhördültek a királykisasszonyok, izgatottan izegtek-mozogtak, és idegesen hadonásztak.
A roboszorka is meglepődött, remegett a hangja, amikor megszólalt.
– Úgy, úgy, eltaláltad robozzum, de ez még mindig kevés! Ahhoz, hogy megtörd a robot-királykisasszonyt sújtó átkot, ki kell találnod, hogy melyikük az igazi a három közül – azzal a három feldúlt királykisasszonyra mutatott.