Késő este megérkezett a robot-királykisasszony kastélyához. A palota ajtaja zárva volt, egy teremtett lélek sem mutatkozott sehol. Megnyomta a kaputelefon gombját.
– Ki merészelni zavarni a robot-királykisasszony álmát éjnek idején? – hallatszott a hangszóból egy rekedt hang.
– Robozzum vagyok, messzi vidékről jöttem úttalan utakon, eközben fémszomjas robontókkal küzdöttem, hogy most itt lehessek. Leveszem a robot-királykisasszonyról, leendő mátkámról a szörnyű átkot, és hamarosan én magam leszek a robotkirály – válaszolt nagyképűen a robozzum.
– Vagy úgy... – emelte fel a hangját a palotabéli ismeretlen. – Akkor első próbaként felelj egy találós kérdésre.

Kerek vagyok, ha hazudok,
de igaz leszek, ha lefogyok.
Mi vagyok én?

Gondolkozott a robozzum, mi a csuda lehet ez, de nem jutott eszébe semmi. Valahonnan ismerős volt neki a mondóka, csak nem tudta, honnan. Így hát mondott valamit, hátha eltalálja.
– Szerintem ez a robontó! Mindig hazudik, lefogyni meg úgysem tud.
– Nem jó! – harsant fel a dühös hang a kaputelefonból. – Ezért éjszaka kint pihenj, reggel majd következik a második próba. Ja, és én vigyáznék azokkal a fémszomjas robontókkal, mert a palota körül is őgyeleg néhány.
Azzal a kaputelefon elnémult.