De mi ez? Nem egy, hanem három robot-királykisasszony ült egymás mellett a trónon, és szépen fogták egymás kezét!
– Hát ez hogy lehet? – hőkölt hátra, és csodálkozott magában a robozzum. – Meg aztán, de randák lettek ezek a királykisasszonyok!
Szó mi szó, a robot-királykisasszony, vagyis hát a királykisasszonyok láttak már szebb napokat is. A valamikori gyönyörű ezüstös borítást rozsdafoltok borították, a fényezés megfakult, az egykor gyönyörű fényes szemek üresen meredtek a világba.
A sárga robozzum persze úgy tett, mintha nem látta volna.
– Töltődjél sokáig, gyönyörű robot-királykisasszony, mind a három példányodban! – köszöntötte. – Állok a második próba elé.
– Legyen úgy – válaszolt a roboszorka a királykisasszonyok helyett. – Íme a második próba!
Tapsolt egyet, mire tíz kis robotszolga tíz véka apró betűt zúdított a trónterem közepére.
– Alkonyatig írd meg ebből a betűhalomból a világ legjobb mesekönyvét! De aztán izgalmas legyen a sok kalandtól, megható legyen a sok szerelemtől, és vidám legyen a sok tréfás párbeszédtől! Ami pedig a lényeg, minden betűt felhasználj a halomból, se többet, se kevesebbet – azzal a roboszorka és a robot-királykisasszonyok kivonultak.