Ez a mese iskolás gyerekeknek (7+) ajánlott.

Kattints a hanglinkekre, és adj hangokat a mesédhez!
Megértettem, ne mutasd többet

Lassan feleszmélsz, irtózatosan fáj a fejed.
– Hol vagyok? – nyöszörgöd, szemed résnyire nyitva, de még alig látsz valamit.
Ezért inkább óvatosan megtapogatod a sajgó homlokodat, amin egy tekintélyes púpocska terpeszkedik. Aúú, szisszensz fel, és nehézkesen ülő helyzetbe küzdöd magad. A hátadat nekidöntöd valami szilárd dolognak.
– Ez egy fa – állapítod meg, miközben a kezeddel hátranyúlsz, és megtapogatod a fa recés kérgét. – Mégpedig tölgyfa.
Ezen elcsodálkozol.
Alig látsz, hasogat a fejed, per pillanat fogalmad sincs arról, hogy hol vagy, és miért vagy ott, de egy tapintásból megmondod, hogy az a fa egy tölgyfa.
Hm, mindenesetre érdekes.
Még nyögdécselsz párat, de aztán lassan tisztulni kezd a kép előtted.
– De hiszen ez egy erdő – nézel körbe csodálkozva.
Amerre ellátsz, ég felé nyújtózkodó fatörzsek, bokrok, lelógó ágak tűnnek a szemedbe. A napsugarak csak elvétve, itt-ott tudják keresztülküzdeni magukat a lombokon.
– És egy igen sűrű és sötét erdő – teszed hozzá aggodalmaskodva.
Hirtelen éles cserregés hangzik fel a fejed fölül, ijedten összerezzensz.
– Hogy az a... buta szajkók! – fakadsz ki, és azon már meg sem lepődsz, hogy a hangjukról megismered a madarakat.
– Hát ez meg miféle szerzet? – hallatszik fentről.
– Embernek ember, nagyon úgy néz ki, mondjuk azt nem t'om, hogy lány vagy fiú... – jön a válasz a másik cserregőtől.
– Lány vagyok, te ostoba madár! – kiáltod fel a szajkók felé.