Hamarosan egy takaros kis házhoz érsz, ahol a tornácon egy fehér hajú néni ül hintaszékben, és kötöget.
Forrás: Jazella– Szia, Cukorbogyó! – köszön rád az anyó, és kivillan egy szem foga.
Nem tudod mitől rémüljél meg jobban, az anyó hosszú, egy szem fogától, vagy attól, hogy ezek szerint Cukorbogyó a neved. Mindenesetre villámsújtottan állsz
– Ez lenne a nevem? Cukorbogyó? – kérded tőle, és csendben imádkozol, hogy ne így legyen.
– Á, dehogy! Én mindenkit így hívok – mondja az anyó, mire hatalmas kő, mit kő, hatalmas cukorbogyó esik le a szívedről.
Beszélgetni kezdtek, minek végén a néne felfogad három napra. Könnyű diákmunka, ecseteli, csupán a dunyhát kell kirázni reggelente, meg tenni-venni a ház körül.
Úgy döntesz, hogy a te állapotodban nem is lenne rossz egy kis pihenés, némi dunyharázogatással megfűszerezve. Elfogadod az állást.
Bementek a házba, ahol végre alaposan lefürödhetsz. Ezután megvacsoráztok, finom kása a menü, majd a néne megmutatja a szobádat. Eltelik az első éjszaka.
Illetve csak telne, mert az anyó már pitymallat előtt, korom sötétben ott áll az ágyad mellett, és csontos ujjaival bökdösve kelteget. Amúgy a frászt hozza rád, mert egy szem foga rémisztően villog a gyertyafényben.
– Gyerünk dunyhát rázni, Cukorbogyó! – noszogat, mintha élet vagy halál múlna azon, hogy azt a nyavalyás paplant kirázod vagy sem.