Kilépsz a tisztásra, mire a banya és Hűdefehérke egyszerre fordul feléd.
A leányka felsikít, mint aki kísértetet lát, és ijedtében elhajítja az almát a banya nagy bosszúságára. Te közben rájössz, hogy szurtos ruhában, csimbókos hajjal rontottál ki a fák közül, így nem csoda, hogy a szívbajt hoztad Hűdefehérkére.
A banya viszont egyáltalán nem tűnik ijedtnek. Egy villanás, átváltozik pici, gonosz fejű denevérré, és feléd iramodik, mint a villám. Sok mindenre nem emlékszel a korábbi életedből, de valami azt súgja, hogy rettegsz a denevérektől. Rémülten felkiáltasz, és összevissza hadonászol a kezeiddel. Szerencséd van, az egyik balhorog eltalálja a kis jószágot, ami az ütéstől berepül a bokrok közé. Ott újra emberi alakot ölt, átkozódik egy kicsit, majd bicegve elsiet. Odafordulsz Hűdefehérkéhez.
– Bocsánat, hogy megzavartalak titeket.
– Jaj, ne kérj bocsánatot, inkább nekem kell megköszönnöm, hogy közbeléptél. Ez a gonosz mostohám volt, aki el akar pusztítani. Csak nem ismertem fel. Ez már a második próbálkozása volt.
– Mi volt az első?
– Megbízta a vadászt, hogy hozzon ki az erdőbe, és veszejtsen el.
– Felejtsen ott valahol?
– Nem, ugyan. Hogy öljön meg. De a vadász kedves ember volt, és életben hagyott – mondja Hűdefehérke, majd körbemutat a rengetegben. – Meg itt, az erdőben...
– Hmm... ezek szerint a mostohaanyáddal nem felhőtlen a kapcsolatod, ugye?
– Nem igazán, de csak azért, mert féltékeny rám. A tükre szerint sokkal szebb vagyok nála.
Meghökkensz. Belenézel a kis teremtés vértelen, fakó arcába, és megsajnálod a mostohát. Hű, de csúnya lehet szegény, ha ez itt sokkal szebb nála. Ezen kicsit elmélázol, majd hirtelen eszedbe jut, miért jöttél.
– Egyébként a törpéket keresem, hátha tudnak rólam valamit, mert nem emlékszem semmire.
– Szegény teremtés! Amnéziád van?
– Nem tudom. Most mondom, hogy nem emlékszem semmire.
– Az amnézia emlékezetkiesést jelent. Hogy nem emlékszel semmire – magyarázza a kísértetkislány, és közben megrázza kicsit a fejét, mire dús, hollófekete haja meglibben. Biztos festi, döntöd el magadban, és irigykedve nézed a káprázatos hajzuhatagot.
– Ja, akkor az. Szeretném megtudni, ki vagyok.
– Sajnos ebben nem tudok segíteni, csak nemrég költöztem ide, mint említettem – mondja Hűdefehérke. – A fiúk meg a bányában dolgoznak, és nem tudom, hogy mikor jönnek haza. Lehet, hogy csak holnap este, mert három műszakot nyomnak egyhuzamban. De itt megvárhatod őket.
Ezen elgondolkozol, de úgy döntesz, hogy nem rostokolsz itt másnapig. Inkább elköszönsz, és továbbindulsz.