Megint eltelik pár fertályóra, csendben ballagsz az erdőben, amikor valami fényes csillan meg az út szélén. Egy éles üvegcserép. Szórakozottan felveszed, hogy nehogy valaki belelépjen, és megsebezze magát, majd rövid gondolkodás után a zsebkendődbe göngyölöd, és a zsebedbe csúsztatod. Továbbindulsz, majd pár lépés után elégedetten felkiáltasz, mert újra megpillantasz egy házat. Remélhetőleg azt, ahol végre megtudod, hogy ki fia-borja vagy.
A ház egyébként teljesen átlagos, semmi extra. Masszív fatörzsekből felépített falak, vörös cseréptető, piros muskátli az apró ablakban. Előtte száradó ruhák lengedeznek a kötélen. Az egész nagyon ismerős, érzed, hogy emlékek tolakodnának elő, de valami visszatartja őket. A csudába!
Izgatottan odasietsz a házikó ajtajához, ahol riadtan hátrahőkölsz. A hatalmas farkasnyomok, amik a bejárat előtt éktelenkednek, elbizonytalanítanak. Kicsit tétovázol, de gyorsan meggyőzöd magad, hogy az ordas valószínűleg már odébbállt. Óvatosan bekopogtatsz, majd benyitsz az ajtón.
– Íííííí – nyikorog az ajtó, mire félősen összerezzensz.
Egész hatásos jelenet lehetne egy olyan... izé filmben, hogy is mondják, ja, horrorfilmben, morfondírozol, és villámgyorsan körbenézel a ház belsejében, nehogy egy hörgő zombicsorda lapuljon az ebédlőasztal alatt. Miután a szemed megszokta a félhomályt, megpillantasz egy ágyat, amiben valaki nyögdécsel. Valószínűleg nem a zombicsorda, de a szíved így is eszeveszetten kalapál, mert soha nem lehet tudni, ugye.
– Nagymama, te vagy az? – kérdezed reménykedve.
– Hát persze, kisunokám – hallod az összetéveszthetetlen rekedt morgást a paplan alól.
– A farkas! – ordibál egy hang benned (tele vagy hangokkal, nem?), és magadban őszintén bánkódsz, hogy nem a zombicsorda az... Mindenesetre minden idegszálad arra biztat, hogy azonnal fordulj meg, és rohanj el, de valami mégis maradásra bír. – Ez a farkas vagy annyira ostoba, hogy azt hiszi, hogy megetethet azzal, hogy ő a nagymama, vagy engem néz ennyire butának. Hmm... akkor játszunk egy kicsit!
Közelebb araszolsz az ágyhoz, és megpillantod a farkas fekete pofáját a nagyi fehér főkötőjében. Ettől majdnem elröhögöd magad, de sikerül visszatartanod. Ez a farkas tényleg ennyire ostoba.
– Jól vagy, nagymama? – kérded, hogy elfojts egy feltörő vihogást.
– Kicsit fáradt vagyok kisunokám, és ledőltem aludni – jön a válasz, közben látod, hogy a bestia hatalmas szeme mohón bámul rád. Mondhatni, majd felfal a szemével. Jó lesz vigyázni, figyelmezteted magad.