– Minden jót neked is, leányom! – dörzsölte a kezét az uralkodó, és megvárta, amíg a másik átsiklik a trónterem ajtaján. Ekkor felkiáltott. – Hohó, nem addig van az, te leány! Valamit elfelejtettél. Őrök, hozzátok vissza!
Örült nagyon a lubickakirály, mert azt hitte, hogy most aztán kifogott a leányzón.
– Azt kértem, hogy lopjál is tőlem valamit, meg nem is. Ebbe még a te furfangos eszed is belétört, ugye? – mondta leánynak, amikor az őrök odaúsztak vele a trón elé.
De a lubickalány csak sejtelmesen mosolygott. Lerázta magáról a porkolábok kezét, elővette a telefonját, és a király felé mutatta, aki meghökkenve hallgatta a saját hangját a kis készülékből felharsanni.
"Hinnye, a csavaros eszű mindenedet. Ezt a próbát is kiálltad."
Hallotta a lubickakirány a saját szavait, és bizony elkerekedett a szeme. Lopott is tőle valamit, mármint a hangját, meg nem is, mert azt meg hogy lehetne ellopni, ugyi.
– El kell ismernem, túljártál az eszemen – mondta a király vidáman. – Aztán beszélni tudsz-é?
– Tudok hát, felséges királyom – válaszolta a leány mosolyogva.