– Akkor jó, mert így egyszerűbb, mint a telefonba pötyögni. Az én koromban már nehezen megy ez az ecsetelés. Vagy csak csetelés...? Na mindegy, jutalmat érdemelsz, te lány! De úgy gondoltam, hogy még egy utolsó dolgot kérek tőled, de azt nem magamnak, hanem a fiamnak – mutatott a trón mellett álló délceg lubickakirályfira.
– Rendben... És mi lenne az? – kérdezte a lubickaleány, és gyanakodva forgatta az ujján szép piros-köves gyűrűjét.
A lubickakirályfi lassan odaúszott hozzá, és megfogta mindkét kezét.
– A kezed – mondta neki csillogó szemmel.
Ekkor különös dolog történt.
Forrás: Freepik A lubickaleány gyűrűje hirtelen felragyogott, és pár pillanatig sejtelmes vörös fénybe burkolta a fiatalokat. Aztán a gyűrű, mintha végre megnyugodott volna, lassan kihunyt. Nem is világított soha többé, csupán egyetlen egyszer... De az egy másik történet.
A lubickaleány persze boldogan mondott igent a királyfinak, majd miután a palotába hozatták az öreg lubickapásztort, csaptak egy akkora menyegzőt, hogy még a szomszédos tengerekből is érkeztek vendégek a hírére. Tán még most is danolásznak, ha meg nem unták.
Mire emlékszel a meséből? Tesztelt magad! Mesekvíz!
Tetszett? Akkor írj a vendégkönyvünkbe! Írok!
Még nem meséltél senkinek erről az oldalról? Nosza, gyorsan pótold, és oszd meg ezt a mesét! Köszönjük!
