Forrás: Mayer Tamás– Falatká… izé… gyermekeim, nyissátok ki az ajtót, mert itthon felejtettem a pénztárcámat!
De a legidősebb kisrobot észrevette az ajtó kukucskálóján keresztül a robontó fekete páncélját, ezért így felelt:
– A mi robotmamánknak szép ezüstszínű a borítása, nem olyan csúnya fekete, mint a tiéd, gonosz robontó! Bennünket nem csapsz be, nem nyitunk ajtót!
– Meg aztán nincs is neki pénztárcája, te fajankó! – sipította ki a legkisebb kisrobot még harciasabban.
– Még hogy fajankó! Ezt még megbánjátok! – mérgelődött megint a robontó.
Visszament a szerszámoskamrába, és addig-addig keresgélt, amíg talált egy kis doboz ezüst festéket. Azzal bemázolta a fejét és a mellső borítását, majd vigyorogva visszament a ház ajtajához, és harmadszorra is becsengetett.
– Gyermekeim, nyissátok ki az ajtót, mert itthon felejtettem a mobiltelefonomat!
A kisrobotok hallották a robotmama hangját, az ajtó kukucskálóján keresztül pedig látták a robotmama szép fényes, ezüst borítását. Meg aztán robotmamának volt mobiltelefonja.
– Robotmama az, a mi igazi robotmamánk! – örvendeztek a kisrobotok, és kinyitották az ajtót.