4

A gonosz robontó csak erre várt, és szörnyű üvöltéssel berontott az ajtón.
– Arrrrghspeaker! Ebédeljünk, drága falatkáim, már nagyon megéheztem! Aaaarr! – bömbölte.
A kisrobotok sikitozvaspeaker szaladtak szerteszéjjel, kétségbeesetten próbáltak elbújni a robontó elől.
Kisrobot elbújikForrás: Mayer TamásAz első a játékkonzol alá.
A második a tévé mögé.
A harmadik a mikróba. Pedig azt a robotmama megtiltotta!
A negyedik a pótalkatrészes gardróbba.
Az ötödik a selejteskosárba.
A hatodik az olajfürdőkádba.
A hetedik, a legkisebb pedig az ősöreg, fali atomóra aljába.
– Aki bújt, aki nem, megyek! – kiáltotta gúnyosan a robontó. Ezután lassan körbesétált a házban, kényelmesen megkereste és bekapta az összes kisrobotot.
Elsőnek bekapta azt, aki a játékkonzol alatt bújt el. A játékkonzollal és a hét kontrollerrel együtt.Robontó lakmározikForrás: Mayer Tamás
Másodiknak bekapta azt, aki a tévé mögött rejtőzött. A tévével és a távirányítóval együtt.
Harmadiknak bekapta azt, aki a mikróban húzta meg magát. A mikróval együtt.
Negyediknek bekapta azt, aki a pótalkatrészes gardróbban bujkált. Az összes pótalkatrésszel együtt.
Ötödiknek bekapta azt, aki a selejteskosárban talált menedékre. Az összes selejtes alkatrésszel együtt.
Hatodiknak bekapta azt, aki az olajfürdőkádban lapult meg. És megittaspeaker rá az összes olajat.
Legvégül hetediknek bekapta azt, aki…
Hoppá, a legkisebb kisrobotot nem találta sehol!