Ezért hát dühösen tovább keresett.
Szimatolt a robontó.
     Semmi.
Hallgatózott a robontó.
     Semmi.
Beizzította a hőkameráját.
     Semmi.
Aktiválta az éjjellátó kameráját.
     Semmi.
Legvégül bekapcsolta a szipiszuper kameráját.
     Hoppá, volt valami! Az ősöreg atomórában határozottan volt valami.
– Csak nem az órában bujkálsz? – közeledett lassan a robontó, hatalmas talpa alatt keservesen nyikorgott a padló. – Én vagyok a fajankó, emlékszel?
Forrás: Mayer TamásA legkisebb kisrobot úgy félt, hogy mukkanni sem mert. Megfogadta, hogy soha többé nem szemtelenkedik senkivel!
– Itt vagy, icuri-picuri robotocska? – hörögte halkan a robontó, és megállt az ősöreg atomóra előtt. A legkisebb kisrobot annyira meg volt rémülve, hogy pisszenni sem mert. Talán még az áram is megállt egy pillanatra a kis áramköreiben.
– BIBIP… BIBIP… BIBIP – szólalt meg ekkor hirtelen az ősöreg atomóra, és az ősöreg, fekete-fehér LCD-kijelzőn az idő déli 12:00-ra váltott.
– Ááá, az ilyen öreg vacakok mindig becsapják a szipiszuper kamerámat! – rezzent össze a robontó, majd legyintett, és nyújtózott egy nagyot. – Ebben a sok keresgélésben teljesen lemerültem. Feltöltöm magam, és majd utána megkeresem az utolsó kisrobotot is, jó lesz uzsonnára – gondolta magában, és elballagott a szerszámoskamrába. Ott rákötötte magát a töltőre, és kikapcsolt.