Nem sokkal ezután megérkezett robotmama. Már messziről látta, hogy baj van, mert nyitva volt az ajtó. Berontott a házba, felkészülve arra, hogy lézerszemével azonnal konfettit csináljon abból, aki a kicsinyeit bántani merészelte.
De a házban nem talált se kisrobotot, se mást, csak hatalmas felfordulást. Emellett feltűnt neki néhány dolog.
Eltűnt a játékkonzol a hét kontrollerrel.
Kámforrá vált a tévé. Meg a távirányító, de, mondjuk, az gyakran előfordult.
Nyoma veszett a mikrónak.
Felszívódott az összes pótalkatrész a gardróbból.
Köddé vált az összes selejtes alkatrész a kosárból. Bár azokért nem volt nagy kár.
És végül, hová lett az olaj a fürdőkádból?
– Jaj, édes kisrobotjaim, hát hol vagytok? – siránkozott a robotmama egy picit, de aztán hamar összeszedte magát. – Hátha néhányuknak sikerült elbújnia. Megkeresem őket!
Szimatolt a robotmama.
     Semmi.
Hallgatózott a robotmama.
     Semmi.
Beizzította a hőkameráját.
     Semmi.
Aktiválta az éjjellátó kameráját.
     Semmi.
Legvégül bekapcsolta a szipiszuper…
     Ácsi, neki nem volt olyan kamerája!
Viszont volt lézerszeme.
Tehát legvégül bekapcsolta a lézerszemét, és letapogatta vele a szobát.
     Hoppá, volt valami! Az ősöreg atomórában határozottan volt valami.