Forrás: Mayer Tamás– Itt vagy, kisrobotom? – közeledett lassan a robotmama, sudár termete alatt meg sem nyikordult a padló. A kisrobot megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Itt vagyok, robotmama! Úgy féltem! – azzal az órából egyenesen a robotmama karjaiba ugrott, és elmesélte, milyen rettenetes dolog történt velük.
– Hallottam, ahogy bekapja az első testvérkémet játékkonzolostul, kontrollerestül. Aztán hallottam, ahogy bekapja a második…
– Jól van, jól van, kedvesem, majd később elmeséled, most inkább keressük meg azt a gonosz robontót, és szabadítsuk ki a többieket, amíg nem késő! – szakította gyengéden félbe robotmama.
Kiszaladtak a ház elé, az útra.
– Merre mehetett az a szörnyeteg? – töprengett robotmama. Szerencsére ekkor megpillantott egy piros kisrobotot, aki az erdő felől közeledett, karján kis, fedeles acélkonténerecske.
Forrás: Mayer Tamás– Szervusz, kisrobot, nem láttál véletlenül egy robontót az erdő felé menni? – kérdezte robotmama.
– Nagy fekete testtel, irdatlan lábakkal? – kérdezett vissza a piros kisrobot.
– Azt, azt.
– Nagy, fekete fejjel, narancssárga szemmel, óriási szájjal?
– Azt, azt.
– Hát olyat szerencsére nem láttam, és remélem, nem is fogok! – válaszolta a piros kisrobot, és gyorsan továbbsietett az úton.