– Drága áram, most segíts! – fohászkodott kétségbeesetten robotmama.
A robontó az erdő felé nem mehetett, mert a piros kisrobot látta volna. De a város felé sem mehetett, mert robotmama arról jött, akkor ő látta volna. Vajon hova tűnt az a bestia?
– Még itt van! A házunkban, vagy inkább a szerszámoskamrában. Igen, ott lesz! – kiáltott fel robotmama. – Gyere, kedvesem, itt az ideje, hogy felbontsunk egy nagynagy konzervet!
A kisrobot nem értette ugyan, hogy miért pont most kellene konzervet bontaniuk, de szorosan követte a robotmamát, aki egyből a szerszámoskamrához ment. Hát persze hogy ott találták a kikapcsolt robontót a töltőre csatlakozva!
– 80 százaléknál tart, még van időnk – mondta robotmama, és legerősebb fokozaton bekapcsolta a lézerszemét, amivel óvatosan egy nagy nyílást vágott a robontó oldalába. Ezután kihajtotta a füstölgő fémlemezt, vigyázva benyúlt, és elkezdte kipakolni a robontó belsejét.
Forrás: Mayer TamásMegtalálta az első kisrobotot és a játékkonzolt a kontrollerekkel.
Rálelt a második kisrobotra és a tévére. A távirányító persze nem volt sehol.
Ráakadt a harmadik kisrobotra és benne a mikróra. Azaz pont fordítva.
Rátalált a negyedik kisrobotra és az összes pótalkatrészre.
Rábukkant az ötödik kisrobotra és az összes selejtes alkatrészre, de azokat inkább a robontóban hagyta. Mármint a selejtes alkatrészeket, nem az ötödik kisrobotot.
Végül meglelte a hatodik kisrobotot.
Robotmama csak azt nem értette, hogy miért volt mindenki csupa olaj. Na mindegy, legalább este nem kell őket lefürdetni.