– Szépséges királykisasszony, itt az ideje, hogy visszatérjünk a mi világunkba. Felséges királyapád már biztosan nagyon aggódik – fordult ezután a lovag a robot-királykisasszonyhoz.
A királylány, aki eddig feltűnően szótlan volt, most szomorúan nézett a kisrobotra.
– Derék robotlovag, én nem az vagyok, akinek gondolsz.
– Nem vagy-é király urunk leánya, a királykisasszony? – kérdezte csodálkozva a robotlovag.
– Az vagyok, de... – mondta a királykisasszony, de a lovag közbevágott.
– Na látod, akkor menjünk haza jó apádhoz!
Azzal megsimogatta a maradék internetfűvel a királykisasszonyt, a robotparipát és a legvégén saját magát. Egy villanás volt csak, és mindnyájan visszakerültek Nano néne kunyhója elé. A robotparipából újra autó, a robotlovagból újra egyszerű kisrobot, a szépséges királykisasszonyból pedig újra királykisasszony lett. Mondjuk nem volt olyan feltűnően szép, mint az interneten, az igaz. De hát ki olyan, ugye?