– Aztán mért nem? – csodálkozott a robotlovag.
– Mert Kalamona őkegyetlensége nekünk régi üzlettársunk, aki ha megtudja, hogy eljárt a csőrünk, akkor lesz szíves minket felkoncolni – kuncogott újra a másik kacsa. – Mi pedig, ugye, azt nem szeretnénk.
Mondja erre a lovag, hogy azzal ne aggódjanak, mert ő és a társa elintézi a Kalamonát egyszer és mindenkorra, de a két laposcsőrű baromfit ez nem győzte meg.
– Hiszi a piszi. Mi a Kalamonára fogadunk, ugye, Hápi uram?
– Naná, Dönci uram!
Azonban a kacsáknak ez alkalommal pechjük volt, mert a kisrobot elunta a dolgot, és kirántotta díszes hüvelyéből a Hashítót.
– Na, ide figyeljetek, Dönci, Donald, vagy hogy hívnak!... Nem szeretnék fenyegetőzni, de most Robotország jövője a tét, így hát, ha nem mondjátok el, hogy hol van a Kalamona kastélya, akkor a legnagyobb sajnálatomra kénytelen leszek miszlikbe aprítani titeket. Bármennyire is nem szeretném!... Ja, és erre fogadhattok is, ha akartok!
Megszeppent a két nagyképű szárnyas, mert ismerték, és igencsak félték a Hashítót. Összedugták a fejüket, majd duzzogva, kis csőrüket sértődötten még magasabbra emelve a robotlovag felé fordultak.
– Hápi uram és én úgy látjuk, hogy roppant sértő a mód, ahogy minket fenyegetsz, viszont nagyon hatásos. Így hát úgy döntöttünk, hogy elmondjuk neked, amit tudunk. Hápi uram, megtennéd?