Másnap a robozzum sokáig habozott, hogy elmenjen a réges-régi hídhoz vagy sem. Végül arrafelé fordult.
Végigvárta sorát, elindult a híd túloldala felé, és közben idegesen figyelte, hogy a sárga robozzum feltűnik-e. De szerencsére simán átért a túlpartra.
Másnap is arra kanyarodott, de a sárga robozzumot akkor sem látta. A napok múlásával lassan el is felejtkezett az egészről.
Körülbelül egy hét telt el, mire újra a keskeny átjáró felé kellett mennie. Kora reggel volt, kevesen voltak az utcákon, kivételesen a híd is üres volt. Elhagyta a hídfőt, és lassan haladt a túlpart felé. Az út negyedénél lehetett, amikor a sárga küldönc feltűnt a másik oldalon. A zöld robozzum idegesen megállt.
A sárga lassan közeledett. Hogy elkerülje az ütközést, a zöld robozzumnak le kellett volna húzódnia a hídról, de ő csak állt, és várt.
– Megint csattanni akarsz? – kérdezte csúfondárosan a sárga, és gyorsított.
– Az ütközésig már csak 80 méter, kitérő manővert megkezdeni! – tanácsolta zöld robozzum biztonsági rendszere. – Csak úgy szólok...
– Még mit nem! – gondolta magában a zöld.
– Az ütközésig már csak 40 méter, kitérő manővert azonnal megkezdeni! – jött újra a figyelmeztetés kicsit idegesebben. – Én szóltam, a rövidzár egye meg! Csak tudnám, minek vagyok, ha senki sem hallgat rám?