Mikor magához tért, legnagyobb megdöbbenésére a robozzum egy nagy vasketrecben találta magát. Nem messze tőle, a sarokban még négy másik robot gubbasztott szomorúan.
– Lám, lám, újraindultál végre! Elég sok idő kellett hozzá, bár a te operációs rendszereddel ez nem is csoda – hallatszott egy ismerős hang.
A hang felé kapta a fejét, de csak egy sötét alakot látott a homályban a ketrectől távolabb lebegni. Óvatosan megtapogatta a karjában a tárolót. A lebbencshekker eltűnt!
– Ezt keresed? – lóbálta meg az ujjai között a vékony fémpálcát a sötétségből kilépő sárga robozzum. – Tudod, okoztál nekem egy kis fejtörést, hogy mit csináltál velem ott a hídon. De aztán az egyik ismerősöm elmagyarázta, hogy szerinte mi lehetett, és bizony igaza lett, mert megtaláltam nálad a lebbencshekkert.
Azzal fogta a kis ezüstpálcát, és kettétörte!
– Szóval ez az ismerősöm, aki egyébként nemsokára eljön érted, meg ezért a szánalmas kis bagázsért – bökött a többi robot felé –, készített egy kis meglepetést a számodra. Mondjuk, ez nem olyan kifinomult szerkezet, mint a lebbencshekker, de azért kiütött rendesen, nem? Amikor feladtam a csomagot, reméltem, hogy pontos leszel, és az is voltál. Percre pontos, gratulálok!