Körülbelül tizenöt perce robogózhatott a friss szerzeményével, amikor Erzsi felfigyelt az út szélén egy robotkölyökre. Pontosabban szólva nem a robotkölyökre, hanem ami nála volt. A kisrobotnál ugyanis...úgyse hiszitek el... egy légdeszka volt! Hej, de megtetszett az a légdeszka Erzsinek! Mit megtetszett? Imádta! Kívánta! Akarta! A vásárban is jobban el lehetne adni, ha meg nem, akkor a faluban flangálhatna vele fel s alá. Talán még az a csinos robotfiú a másik utcából is felfigyelne rá! Amitől persze a többi robotlány az utcában biztos megpukkadna az irigységtől, mélázott el Erzsi, majd nyomott egy satuféket. Megszólította a robotkölyköt.
– Csá, mi a pálya, robottesó, nincs kedved cserélni? Ilyen klassz kis robogót nem találsz mindennap, nekem elhiheted! Ne gondolkozz sokat, inkább gyere nézz a szemembe! – billentette oldalra a fejét, és villogtatta meg a szemét Erzsi.
Megrántotta a vállát a robotkölyök, már amúgy is unta a légdeszkát, és látta, hogy csak jól járna ezzel a cserével. A robogó biztosan kétszer annyit ért, mint a légdeszkája, még szép, hogy belement. Nemrég amúgy is esett vele egy hatalmasat, amitől a deszkán keletkezett egy hajszálvékony repedés. Ezt persze nem árulta el a robotlánynak, inkább belenézett a szemébe, villámgyorsan aláírták az online szerződés, felpattant a robogóra, és elzümmögött. Erzsi is folytatta az útját a város felé.