Erzsi kétségbeesett bámult az elnémult telefonra. Most mit csináljon?
Addig-addig gondolkozott, míg végül remegő kézzel kinyitotta a rézretiküljét, kitapogatott benne egy kis flakont, és jó erősen megmarkolta. Ezután összeszedte minden bátorságát, és óvatosan követni kezdte a rohócot és áldozatát. Az Irgalmatlan Nagy Feszültség temploma melletti kis bokros részen érte utol őket.
– Ebből a kisrobotból nem eszel, te ocsmány szörnyeteg! – ordította Erzsi, ahogy a hangszóróján kifért, és a felé forduló meglepett rohóc szemébe fújt a vaksprével, majd azzal a lendülettel felkapta a kisrobotot, és futott vissza a búcsúba.
– Ne már, megint?! – kapott a rohóc az arcához. Mivel a vakspré festéke villámgyorsan rászáradt a szemére, alig látott valamit, azt is csak foltokban. Mindenesetre félig vakon is a robotlány és a kisrobot után vetette magát.
Mindeközben Erzsi meglepetten tapasztalta, hogy a halál torkából kimentett kis védence csöppet sem hálás neki.
– Segítség, gyerekrabló! – kapálódzott a megrémült kisrobot Erzsi karjában.
– Csitt, te kis bolond, csak meg akarlak menteni! – rivallt rá Erzsi, de ekkor egy pillanatra sajnos nem figyelt, megbotlott, és elterült a fűben. A rohóc persze így könnyűszerrel utolérte őket.