Borsodzók kapitány hajója, a Fekete hullám vígan szelte a habokat. Napelemes vitorlája csillogott a szikrázó napsütésben, a matrózoknak alig volt dolga a csendes, szinte sima tengeren.
MacNeel lovag már öt napja volt úton, és éppen elmélázva, a tengert bámulva támaszkodott a hajókorlátnak, amikor a hajótól száz méterre egy hatalmas bálna bukkant fel a tengerből. Az állat hátán, MacNeel nagy megrökönyödésére, egy robot ült, aki egy kicsit más volt, mint a többi robot, akiket a lovag ismert. Nevetségesen nagy volt a szeme, és valamiféle fényes, csillogó dolog fedte a testét, de ettől eltekintve kétségkívül robot volt. A bálnalovas egy pillanatra a hajó felé nézett, intett, majd újra a mélybe merült a hatalmas állat hátán. MacNeel meglepetésében még visszainteni is elfelejtett.
– Fura szerzetek ezek a lubickák, nem? – hallatszott ekkor a lovag háta mögül.
MacNeel azonnal megpördült, és a kardjához kapott az ismerős hang hallatán, de már későn. Boszorkód állt előtte gúnyosan mosolyogva, vörösen izzó szemekkel. A lovag moccanni sem tudott.