MacNeel lovag, kezében a TitTokTik-kal, alig figyelt a roboszorkányra. Lázasan gondolkodott, majd végül óvatosan az internetkút kávájára helyezte a robotjószágot, ami a szabadulása felett érzett örömében kukorékolt egy hatalmasat. A lovag csodálkozva pillantott a roboszorkára.
– Kis programhiba – rántotta meg a vállát Boszorkód. – Városi lány vagyok.
A lovag lassan megcsóválta a fejét, majd délcegen kihúzta magát és a kardját. Megsuhogtatta (a kardját), és kettőt lépett a roboszorkány felé. Magabiztosan nézett a másik szemébe.
– Elkövettél egy másik hibát is Boszorkód. Nem kellett volna megátkoznod Chipkerózsikát, és megfenyegetned az uralkodómat, Bios királyt! Jobban tennéd, ha visszavonnád az átkot, amíg megteheted!
Boszorkód meglepődött. Zavarodott mentegetőzést várt, nem ilyen szemtelen fenyegetőzést.
– Mit képzelsz, ki vagy te?... Az apám, hogy parancsolgatsz itt nekem? – gurult méregbe, és a szeme vörösen felizzott. – Amúgy van egy rossz hírem. Még az apámnak sem fogadtam szót!