– Kóstolj bele, drágaságom! – biztatja a banya Hűdefehérkét.
– De most mostam fogat... – próbálkozik a leány, de a banya nem ereszti.
– Kíváncsi vagyok a véleményedre, leányom, ne szabadkozz már.
Hűdefehérke mit tud tenni, beleharap az almába, és ezután már csak annyit látsz, hogy összecsuklik, mint egy rongybaba, és elterül a fűben.
– Mi lelte ezt a lányt? – tépelődsz idegesen, miközben a banya lehajol, ujjával megérinti a leány nyakát, picit vár, majd kiegyenesedik, és hisztérikusan felkacag.
– Most már én vagyok a legszebb, hahaha!
Hű, ennek aztán van önbizalma, csettintesz elismerően, mert mi tagadás, nem osztod a véleményét. A banya ekkor előhúz egy kis nyeles tükröt, színpadiasan maga elé emeli, hátrasimítja a haját (minek, könyörgöm, minek?), és nekiszegezi a kérdést.
– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?
– Te vagy – jön a tükörből a kelletlen és kurta válasz.
Már mondanád, hogy hülye az a tükör, vagy vak, amikor a banya újra felkacag, és átváltozik gyönyörű királynővé. Majd, miközben te a leesett álladat keresgéled a fűben, kettőt suhint az ujjával, és eltűnik. Csak finom parfümjének illata lengi be a kis erdei tisztást, ahol a kísértetkislány fekszik a fűben mozdulatlanul.
Kicsit megrettensz a történtektől. Aggódva nézed távolról az ájult (vagy halott) Hűdefehérkét.
– Lehet, hogy valami komoly baja van? – tépelődsz. – Segítsek neki?